EN régi oldal

Önkéntes beszámolóink: Eszter

2020.02.01.

Eszter beszámolója az olasz télről, fagyikról, délről, északról..

 

Egy majdnem jó lehetőség

Ősszel két hónapot Materában önkénteskedtem, és nagyon megkedveltem azt az életstílust amit az EVS biztosított számomra, így még a program vége előtt elkezdtem új lehetőségek után nézni. Szinte naponta új embereket megismerni, érdekes környezetben izgalmas feladatokon dolgozni, nyelvet tanulni és egy folytonos nyaralásélményt megélni persze különleges, és valószínűleg abban a formában, ahogy Materában tapasztaltam, megismételhetetlen.

Az új program amiről mesélni fogok, nem pont úgy alakult, ahogy elképzeltem, de így is sok új tapasztalatot szereztem, amiért hálás vagyok. Az ötletem az volt, hogy folytatom az olasz nyelvtanulást és kirándulást, de Dél-Olaszország után, szeretném jobban megismerni Északot is, így a csizma felső részén keresgéltem projekteket. Találtam is egy felhívást, ami szimpatikus volt, Bolognától nem messze, egy Budrio nevű kis városba kerestek önkéntest, a helyi színházba, kommunikációért felelős pozícióba.

Nagyon lelkes lettem, ugyanis a színházat mindig szerettem, a színműn tanultam, szóval azt gondoltam, amit most választok, közel áll az érdeklődésemhez, így nem valószínű, hogy félrenyúlnék. Elfogadták a jelentkezésem, szinte már csak pakolni és indulni kellett. Sajnos, már aznap este hogy megérkeztem, kiderült, hogy a színházat épp most bezárták, és nem valószínű hogy a közeljövőben ki fog nyitni... Elég lelombozó hír volt. Kár, hogy erről nem szólt a fogadó szervezet korábban, de gondoltam, majd valamit kihozunk belőle. A városházán segítettünk végül a kulturális irodában, viszont annyira jól nem beszéltünk olaszul a másik magyar önkéntes lánnyal, hogy érdemi munkában is részt vehettünk volna az elejétől. Nekem ahogy telt az idő, egyre kevésbé tűnt valószínűnek, hogy ebben a pici községben fogom megtalálni a számításaimat.

Hiányzott a természet közelsége, a hegyek, a tenger. Hiányzott a napos, csacsogós, és közvetlen Dél-Olaszország. Hiányzott a focaccia, hiányzott a fagyi. De ami leginkább nyomasztott: hiányzott, hogy a napjaim tartalmasan teljenek. Mert persze a tél mindig borúsabb, mint a nyár, de ha el tudom foglalni magam, akkor a hideg nem állít meg abban, hogy jó legyen a közérzetem. Valahogy mindezen hiányok kombinációja, és az érzés, hogy máshol lenne lehetőségem kibontakozni, valami hasznosat tenni és építgetni életemet, arra vezetett, hogy úgy döntsek, nem maradok egy évet Budrióban. Befejeztem tehát a projektet idő előtt, és hazajöttem.

Sokat tanultam magamról, arról, hogy mi tesz boldoggá. Arról, hogy én olyan ember vagyok, aki akkor elégedett, ha aktív lehet, és nem elég az irodában ücsörögve olvasgatni, hiába nem bánja senki. Mostantól egészen biztos, hogy hamarabb észre fogom venni, mik azok a munkakörülmények, amik inspirálnak, és jobban utána fogok nézni a helynek ahova készülök. Mert itt biztosan nincs vége a kalandozásaimnak. :)

Kedvenc pillanataim: a három hétvége, amikor kirándulni vittem iskolás csoportokat, a beszélgetéseink Diával, a munka utáni séták a barátommal mikor velem tudott lenni, valamint minden reggeli szója cappucino és lekváros vegán croissant a Filopantiban. :)

 

 

Ha szeretnétek többet megtudni a Solidarity Corps programjairól, támogató szervezetet kerestek vagy nem tudjátok, hogy fogjatok hozzá, írjatok nekünk: evs@artemisszio.hu
#erasmusplus #esc #volunteering