„Welcome” lakótárs program a menekültek segítésére
„Welcome” lakótárs programunk az Artemisszió Alapítvány Mira! Interkulturális Közösségének menekültek számára indított átmeneti szállásprogramja, amelynek keretében olyan magánszemélyekkel alakítunk ki együttműködést, akik 3 vagy 6 hónapra térítésmentesen menekültek rendelkezésére bocsátanak saját otthonukból egy szobát vagy lakrészt. A befogadás azt a célt szolgálja, hogy a befogadott személyeknek erre az időszakra ne kelljen lakhatási problémákkal küzdeniük, hanem teljes mértékben a beilleszkedései terveiknek szentelhessék energiáikat. A „Welcome” lakótárs program modellje a francia SINGA J’accueille befogadási programja, amelynek keretében 2015 és 2018 között 530 befogadott személy 63%-a talált a program utánra megfelelő lakhatási megoldást, 27%-a visszatért az oktatásba vagy képzésbe, 28%-a talált munkát és 3%-a vállalkozásba fogott. A „Welcome” lakótárs program ebből ihletett merítve jött létre, igazodva a magyar kontextushoz és támaszkodva az Artemisszió és a Mira! Interkulturális Közösség meglévő tudására és erőforrásaira.
A program lényege a kultúrák közötti találkozás, a megismerés és az egymástól való tanulás lehetősége. A befogadás és együttélés számos előnnyel jár: a befogadó és környezete számára felhívja a figyelmet a menekültügyre és segít túllépni a sztereotípiákon, míg a befogadott személy számára biztosítja a tervei megvalósításához szükséges biztonságos közeget, megszünteti az elszigeteltséget, valamint hozzájárul személyes és szakmai hálózatának bővítéséhez. Röviden, a közös háztartásban éléssel a „Welcome” mindenekelőtt ösztönzi a kulturális cserét és az egymástól való kölcsönös tanulást, célja a befogadott személyek integrációjának támogatása.
A részletes programismertetőt itt találod.
Mi a „Welcome”?
A „Welcome” elsősorban integrációs program, amelyben az ideiglenes (legfeljebb 6 hónapos) és ingyenes befogadás egy kis időre mentesíti a befogadottakat a lakhatási problémák alól, de azt a kezdetektől hangsúlyozzuk számukra, hogy a befogadási időszak alatt aktívan koncentráljanak a programon túli, önálló és megfelelő lakhatási megoldás keresésére. A „Welcome” nem csak szállásnyújtást, hanem olyan befogadást jelent, ahol a befogadók és befogadottak megosztják az idejük egy részét egymással és rendszeres közös tevékenységet végeznek (pl.: közös étkezés vagy szabadidőtöltés). A programba befogadók és befogadottak jelentkezését is várjuk.
Ki lehet Befogadó?
A befogadó részéről egy szabad szobára vagy lakrészre van szükség, amelyet 3 vagy 6 hónapra rendelkezésre tud bocsátani, amely Budapest vagy agglomerációjában található, és amely tömegközlekedéssel elérhető (annak érdekében, hogy a mindennapokban a befogadottak önállóan tudjanak mozogni). A jelentkezés többlépcsős folyamat, benne: regisztrációs űrlap (5 perc) kitöltésével, információs eseményen való online vagy offline részvétellel, személyes interjúval és egy egyalkalmas interkulturális tréning elvégzésével.
A jelentkezés menetéről bővebben a részletes programismertetőből tájékozódhatsz, a regisztrációs űrlapot pedig itt találod.
Ki lehet Befogadott?
A „Welcome” lakótárs program eredetileg az ukrajnai háború elől menekülő személyek és családok számára jött létre. A programba azonban minden befogadásra váró külföldi állampolgárt szívesen látunk, aki legálisan tartózkodik Magyarország területén, tehát érvényes tartózkodási engedéllyel vagy menekült/oltalmazott/befogadott/menedékes státusszal rendelkezik vagy folyamodni kíván érte. Olyan potenciális befogadottak jelentkezését várjuk, akiknek a program segítséget tud nyújtani azzal, hogy átmenetileg megoldja lakhatási problémáikat, mert rendelkeznek „projekttel” arra vonatkozóan, hogy mit szeretnének megvalósítani a közeljövőben (pl. hosszútávú lakhatás és munkahely találása, magyar nyelvtanfolyam, tanulmányok folytatása, vállalkozás indítása). Jelentkezni a regisztrációs űrlap (link) kitöltésével vagy személyesen, a Mira Házban (1094 Budapest, Bokréta u. 10., H-P: 15:00-19:00) lehet, ezt egy részletes tájékoztatóval egybekötött személyes interjú, majd egy egyalkalmas interkulturális tréning elvégzése követi. A jelentkezés menetéről bővebben a részletes programismertetőből tájékozódhatsz, a regisztrációs űrlapot pedig itt találod.
Hogyan költözzünk össze?
A személyes interjúkat követően a „Welcome” program animátora lehetséges Befogadó-Befogadott párokat állít össze és segít az első találkozó megszervezésében. Az összeköltözés minden esetben a felek önkéntes és közös döntése, amennyiben egy vagy több találkozót követően kölcsönös szimpátia alakul ki és a felek egyetértenek az összeköltözésben, akkor aláírjuk (Befogadó, Befogadott és az Artemisszió) a megállapodást és a Befogadó és Befogadott kézhez kapja az Együttélési Kartát, ezután jöhet is a költözés.
Mit nyújt az Artemisszió a program során?
Keretrendszert, támogatást, képzést, utánkövetést, valamint az együttélést és megismerést segítő további kiegészítő programelemeket: közösségi programokat, igény szerint mentort, magyar nyelvórákat a befogadottaknak, igény szerint csoportos szupervíziót a befogadóknak, probléma vagy konfliktus esetén mediációt a helyzet rendezésére.
Részletes információkért olvasd el hosszabb programismertetőnket.